Információk, érdekességek

Futóedzés: hol hibázhatunk?

2022. július 24.

Idén tavasszal végre szeretnénk rendszeresen futni, hogy lefogyjunk, vagy jó formában tartsuk magunkat a kevesebb mozgással járó tél után? Feltétlenül tegyük meg, kitartó módon, de megfelelő lépésenként haladva Annak érdekében, hogy kezdetben ne okozzunk magunknak sérüléseket, és később se veszítsük el a kedvünket a rossz módszer miatt.  Az alábbiakban számba vettünk néhány gyakori, a futóedzések megkezdésekor előforduló hibát, és tippeket adunk ahhoz, hogyan kerüljük el őket.

Fotó: 123rf.comTúl erős kezdés

A futás az ismétlések sportja, és az általa okozott sérülések valójában a futáshoz való alkalmazkodás hiányából fakadnak. Ezen ismétlődő mozgásokhoz elsősorban az szükséges hogy a mozgásrendszer működésében részt vevő ízületek, inak, izmok stb. alkalmazkodjanak a futáshoz. Ellenkező esetben sérülés keletkezhet, többet árthatunk, mint használunk vele. Ezért ne kezdjük azonnal pl. 45 perces futóedzésekkel.

Ehelyett először  pl. rövid kirándulások keretében felváltva sétáljunk és fussunk. Ha még soha nem futottunk, kezdhetjük azzal, hogy pl. 1 perc futást váltogatunk 1 perces  sétával, megismételve hatszor, és ennyit tesz ki az aznapi „edzés”. Ez a kis gyakorlás  pszichésen rendkívül frusztráló lehet, de a szervezetnek a fontos alkalmazkodás első lépését jelentheti. Utána haladhatunk emelkedőn, majd nyolcszor ismételjük az előző formát, azután növeljük 2-2 percre a járást és a futást. Ismételjük a mozgásokat nyolcszor, majd váltsunk 2 perc futásra, 1 perc sétára, és fokozatosan csak futásra. Az eredmény: 2-3 hónap után 40-45 percet tudunk futni.

Nem elég gyakori futóedzés

Minél többet futunk, annál jobban alkalmazkodik szervezetünk a mozgáshoz. Még ha kezdők vagyunk is, ne habozzunk kimenni heti 3-4 alkalommal, akár nagyon rövid edzésekre is. A rendszeresség lehetővé teszi, hogy fiziológiailag hozzászoktassuk szervezetünket a futáshoz, és sérülések nélkül sportoljunk. Emlékezzünk a „keveset, de gyakran” szabályra, hogy elkerüljük egyúttal a csalódást is.

Célkitűzés/ösztönzés hiánya

Bár a célkitűzésnek esetünkben technikailag nincs jelentősége, a konkrét cél nélküli futás hamar előidézi a csüggedést, és az „úgysincs értelme az egésznek” gondolatok melegágya. A célzatosság, tudatosság pszichológiai szempontból elengedhetetlen, és ösztönző hatású.

Amikor azt tűzzük ki célul, hogy pl. két hónap alatt 5 kilót szeretnénk fogyni, és erre adott idejű, rendszeres futásra vállalkozunk, akkor hétről hétre tervet tanácsos készítenünk. Ha megszabjuk a haladási irányt magunk előtt, elégedettek leszünk a megtett úttal. A terv teljesítése és az eredményesség minden fázisa erőt ad a további sportoláshoz.


Fontos a napi folyadékbevitel

2022. július 20.

Fotó: 123rf.com

Az egészséges táplálkozás egyre nagyobb hangsúlyt kap mindennapi életünkben. A korszerű, kiegyensúlyozott étkezésen belül a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztásra is érdemes figyelmet fordítani.

Az emberi test 50-60 százalékát víz képezi, amelynek legnagyobb mennyisége sejten belül, kisebb része sejten kívül – vérplazma, nyirok, vizelet, valamint egyéb testnedvek (nyál, emésztősavak, orrváladék, könny és izzadság) – található. Szervezetünkben a folyadék megtalálható például:

  • a csontban, fogzománcban 1%,
  • a zsírszövetben 30%,
  • a májban 70%,
  • az izomzatban 75%,
  • az agyvelőben 79%,
  • a vesében 83% és
  • a szem üvegtestében 99%.

Mihez kell a víz a szervezetünkben?

A víz fontos szerepet játszik szervezetünk működésében, többek között biztosítja a vérkeringést, befolyásolja a vér megfelelő összetételét; szabályozza a vérnyomást; lehetővé teszi a tápanyagok, a salakanyagok és a gázok oldását, szállítását; biztosítja a szervezet állandó, belső hőmérsékletét; elősegíti az ízület megfelelő működését (ízületi folyadék).

A szervezet zavartalan működése akkor kiegyensúlyozott, ha a szervezetbe jutó és termelődő (folyadékfelvétel), valamint az onnan eltávozó víz (folyadékleadás) mennyisége a szervezetben egyensúlyban van. Ezt az egyensúlyi állapotot befolyásolják külső tényezők, pl. aktív sporttevékenység, a nehéz fizikai megterhelés, éghajlat, külső hőmérséklet, szaunázás, a táplálékkal szervezetbe jutó konyhasó mennyisége (mivel a konyhasó vízvisszatartó hatású); a szervezet megváltozott állapota (láz, hasmenés stb.), amelyek fokozzák a víz kiürítését a szervezetből.

Víz nélkül megemelkedik a szívfrekvencia és a testhőmérséklet, fontos tápanyagokat veszít a szervezet, és ezek kedvezőtlenül befolyásolják, jelentősen csökkentik a teljesítményt. A szervezet nem rendelkezik folyadékraktárakkal, a felesleges mennyiséget a vese hamar kiválasztja. Ha a vízháztartás egyensúlya megbillen, akár a vízfelvétel csökkenése, akár a vízleadás fokozódása miatt, a szervezet kiszárad (dehidráció). Már 2%-os folyadékvesztés esetén is csökken mind a fizikai mind a szellemi teljesítőképesség, megjelennek az első tünetek, fejfájás, koncentrálóképesség csökkenése, fáradság, szomjúság.

A szomjúságérzet a folyadékegyensúly fenntartásának egyik legfontosabb ingere, de tudatos folyadékpótlás esetén ne hagyatkozzunk csupán a szomjúságra, mivel testünk viszonylag „későn” jelzi, hogy folyadékra van szüksége, vagyis ha szomjasak vagyunk, az azt jelenti, hogy már rég innunk kellett volna.

Amikor iszunk, ne hagyatkozzunk csupán a szomjúságra. Módszeresen, tudatosan alakítsuk ki ivási szokásainkat, ügyeljünk a szilárd és folyékony táplálékok elfogyasztásának mennyiségére és arányára. Napi tevékenységünkbe iktatassunk hosszabb-rövidebb pihenőket, amit használjunk ki egy-egy pohár frissítő ital vagy lédús gyümölcs elfogyasztására, hogy a napi átlag 2,5 liter folyadékbevitel meglegyen, így biztosítva a vízháztartás egyensúlyát.


Ezért fontosak a probiotikumok a bébiknek

2022. július 13.

Fotó: gettyimages.com

A legkisebbeknek is szükségük van jótékony baktériumokra, azaz probiotikumokra. Hogy miért, s hogyan, arról Dr. Csáki Csilla gyermekgyógyász-allergológus beszélt nekünk.

Mi köze a bébik bélflórájának az immunrendszerükhöz?

A baba megszületését követően a kezdetben steril, kórokozómentes bélcsatorna néhány óra leforgása alatt benépesül baktériumokkal. A természetes úton született és anyatejjel táplált csecsemők bélcsatornájában hasznos baktériumtörzsek fognak elszaporodni. A császármetszéssel született ill. tápszerrel táplált babák esetében nagy a veszélye annak, hogy a hasznos baktériumok helyett másfajta, esetleg betegséget okozó törzsek telepednekk meg.

Ezeket a hasznos bélbaktériumokat nevezzük probiotikus baktériumoknak, és az ilyen baktériumokat tartalmazó készítményeket probiotikumnak. Ide tartozó baktériumtörzsek a különféle Bifidobaktériumok és a Lactobacillusok (tejsavbaktériumok). Jellemző tulajdonságuk, hogy az immunrendszer tanítómestereiként az első élethónapokban szabályozzák a bélfalban levő immunsejtek működését, serkentik az immunrendszer érését.

Hogyan hatnak a probiotikus baktériumok a baba immunrendszerére?

A probiotikus baktériumok szabályozzák a bélcsatorna immunfolyamatait, gátolják az allergiás folyamatok kialakulását. A bifidobaktériumok hiánya a fejlődő immunrendszer egészének olyan zavarait idézheti elő, amely későbbi életkorban hajlamosíthat allergia, cukorbetegség, elhízás, szívbetegségek kialakulására is.

Hogyan biztosíthatók a csecsemő számára a megfelelő jótékony baktériumok?

Leginkább szoptatással, ugyanis az anyatejben bőségesen megtalálhatóak a bifidobaktériumok. Anyatej teljes hiánya esetén megfelelően ellenőrzött, kipróbált probiotikus baktériumtörzset tartalmazó tápszerrel való táplálás javasolható.

Milyen egyéb hatásai vannak a csecsemőkorban adott probiotikumoknak?

Számos klinikai vizsgálat bizonyította, hogy a probiotikumok hatékonyan képesek a csecsemőkori ekcéma, atópia megelőzésére. Védik a babát a bélcsatornán keresztüli fertőzésekkel szemben is.


Tápanyagok, amivel elősegíthetjük szemünk egészségét

2022. július 06.

A fotó illusztrációk: pixabay.com

Magyarországon évente több mint 6000 fővel nő az új, súlyosan látássérült személyek száma. Ha jobban odafigyelünk táplálkozásunkra szemünk egészségéért is többet tehetnénk!

Tápanyagok, hatóanyagok és a szem egészsége

A lutein és zeaxanthin a karotinoidok csoportjába tartozó természetes színanyagok, amelyek megtalálhatók a szemben is, ám idővel csökken a mennyiségük. Védik a szemet a nap káros sugaraitól (UV-ellen) és csökkentik a szürkehályog, valamint a makuladegeneráció kockázatát.

Fő forrásaik pl. a kukorica, spenót, kelkáposzta, brokkoli, cukkini, borsó, fűszerpaprika, kivi, narancs.

A szürkehályog kockázatát mérsékelheti a C-vitamin is, melyet számos zöldség (pl. zöldpaprika, petrezselyemzöld) és gyümölcs (pl. kivi, fekete ribiszke) tartalmaz.

A béta-karotin az A-vitamin előanyaga, antioxidáns, amely a makuladegeneráció folyamatát lassíthatja. A szervezetben átalakul A-vitaminná, így segít megelőzni a szemszárazságot és a farkasvakságot. Az A-vitamin és a béta-karotin megfelelő bevitele csökkenti a szemfertőzések kockázatát.

Jó béta-karotin forrás a sárgarépa, sütőtök, spenót, kajszibarack, sárgadinnye;

A vitaminban bővelkedik a máj, tojás, tengeri halak, stb.

A cink, amely a szemben is megtalálható, a májban tárolt A-vitamint segít eljuttatni a retinához. Cinkben gazdag a hús, máj, tojás, hüvelyesek magja.

Az ómega-3-zsírsavak a szervezet számára nélkülözhetetlen többszörösen telítetlen zsírsavak, amelyek védenek a szemszárazság ellen. Jó forrásaik a tengeri halak, diófélék, repce– és lenmagolaj, chia mag (aztékzsályamag).

A flavonoidok nagy csoportjába tartozó katechinek a növények másodlagos anyagcseretermékei. Antioxidáns, gyulladáscsökkentő hatásuk révén csökkenthetik a szürkehályog és makuladegeneráció kockázatát. Megtalálhatók a zöld és fekete teában, vörösborban, csokoládéban, stb.


A tévénézés összefügg az egészségtelen táplálkozással

2022. július 02.

Fotó: 123rf.com

A tévénézéssel töltött idő összefüggésben van a kalóriadús rágcsálnivalók és az egészségtelen üdítőitalok fokozott fogyasztásával – figyelmeztetnek a szakértők egy átfogó tanulmány eredményeire támaszkodva.

A brit Loughborough Egyetem sporttal és egészségüggyel foglalkozó karának (SSEHS) szakemberei az ülő tevékenységek és az ételfogyasztás kapcsolatát vizsgáló 53 tanulmány eredményeit vonták alapos elemzés alá. A kutatók egyértelmű összefüggést találtak a képernyő előtt töltött idő és az egészségtelen ételek fokozott fogyasztása között a gyerekek, a kamaszok és a felnőttek esetében egyaránt.

A tévénézés esetében különösen erős összefüggést fedeztek fel az energiadús sós rágcsálnivalók, cukros üdítőitalok és gyorséttermi harapnivalók megemelkedett, illetve a gyümölcsök és a zöldségek csökkent fogyasztásában.

Ha tévét nézel, nem tudod mit és mennyit eszel

“Nem csupán a televíziónézők vannak kitéve az olyan reklámoknak, amelyek erősen befolyásolhatják az ételválasztásukat, illetve fogyasztásukat, de a képernyő egyfajta figyelemelterelőként is képes működni azáltal, hogy elvonja a figyelmet az aktuálisan fogyasztott ételről, vagy a teltségérzetről, amely túlevést eredményezhet” – mondta Stuart Biddle, az egyetem munkatársa.

“Néhány ember számára a tévénézés közben elfogyasztott mennyiség teszi ki a napi energiabevitel jelentős részét” – idézte a szakembert a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportál (http://www.sciencedaily.com). A szakemberek igyekeznek hangsúlyozni a szülők meghatározó szerepét az egészségtelen táplálkozási szokások kialakulásában, mivel a televízió előtti nassolást általában a nagyobbaktól lesik el a gyerekek. A rossz beidegződések kijavítását célzó intézkedéseknek ezért mindkét korcsoportra ki kell terjedniük.

A tévé előtt etetett gyerek egészségtelenül fognak enni

“Amennyiben a szülők a televízió elé ültetik le a gyerekeket valamilyen harapnivalóval, vagy az ebédjükkel, amíg ők a házimunkákkal foglalkoznak, akkor a kicsik idővel automatikusan összekötik a tévénézést az evéssel” – mondta Natalie Pearsen, a tanszék másik kutatója. Mint hozzátette: “Minél több időt ülnek a gyerekek és a kamaszok a képernyő előtt, annál nagyobb valószínűséggel fognak egészségtelen ételeket enni”.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...373839...168