Információk, érdekességek

Biztonságos a pálinka - kevés a szabálytalanság

2014. március 15.

NÉBIH labor: a termékek csupán 7%-a kifogásolható A pálinkák mindössze 7%-ával kapcsolatban merült fel bármilyen kifogás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) alkoholos italokkal foglalkozó laboratóriumában.

Biztonságosan fogyasztható tehát a hungarikum, amit az is jelez, hogy a bevizsgált termékek csupán 2%-ánál észleltek nem megengedett cukorhasználatot. A modern létesítményben tavaly összesen 15 ezer alkoholos italt ellenőriztek, és 786 esetben találtak hibát.

A NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságán végzik a szeszes italok vizsgálatát, itt őrködnek afelett, hogy kizárólag biztonságos italok kerülhessenek a fogyasztók poharába. 


Dávid Góliát ellen

2014. március 14.

Az Európai Unió 2014-2020-as költségvetés-tervezetében eredetileg nem kapott helyett a Safer Internet Program (SIP) folytatása. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kurátora, Bánki Erik EP-képviselő indítványának köszönhetően azonban a február 26-án elfogadott, a transzeurópai távközlési hálózatokról szóló jelentés garantálja a gyermekek biztonságos-internethasználatáért felelős uniós program jövőbeli finanszírozását is.

A Safer Internet Program (SÍP) program, mely a jövőben az EU országaiban ’Better Internet for Kids’ néven folytatódhat, több millió gyereknek biztosítja az EU minden országában a biztonságosabb internetezés lehetőségét, a megfelelő oktatással, megelőző felvilágosító tevékenységgel, kampányokkal, tudatosságnöveléssel. A program hatását a gyerekek, családok, oktatási intézmények közvetlenül érzik.


Így növeli a cukor a szívroham kockázatát

2014. március 10.

Így növeli a cukor a szívroham kockázatátTöbb mint háromszorosára nő a szív- és érrendszeri zavarok okozta halálozás veszélye azoknál, akik napi kalóriabevitelük egynegyedét hozzáadott cukorból fedezik. 

A JAMA Internal Medicine című tudományos lapban megjelent tanulmányban több tízezer amerikai cukorfogyasztását, valamint a szívbetegségekkel kapcsolatos halálozások adatait vetették össze a szakemberek, és azt látták, jelentős összefüggés mutatható ki köztük - tudósított a BBC hírportálja.
 
A cukor hízást okozhat, a túlsúly pedig a növeli a szívbetegségek esélyét, és ezzel a kockázattal az embereknek tisztában kell lenniük - figyelmeztettek a kutatók.

Ennyi cukor fogyasztható baj nélkül

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai szerint a hozzáadott cukor nem lehet több a napi kalóriabevitel tíz százalékánál, ez férfiaknál nagyjából 70, nőknél 50 gramm.


A kevés alvás magas vérnyomáshoz vezethet

2014. március 07.

Az American Medical Association című lapban megjelent tanulmány szerint azoknál, akik egy nap hat óránál kevesebbet alszanak, nagyobb eséllyel alakul ki vérnyomás probléma. Hogy miként függ össze az alvás és a hipertónia, arról dr. Kapocsi Judit magas vérnyomás specialista beszélt.

Kevesebb alvás, magasabb vérnyomás
A kutatásban 578 33 és 45 év közti felnőtt embert vizsgáltak, ahol rögzítették, hogy hány óát alszanak, és hogy milyen minőségben. A résztvevők átlagosan 6 órát aludtak éjszakánként, és megfigyelték, hogy azok, akik ennél kevesebbet pihentek, azoknál nagyobb százalékban volt emelkedett vérnyomásuk. Ráadásul azt is kiderítették, hogy minden óra mínusz 37 százalékkal növelte a vérnyomás emelkedését. 
Míg a kutatók egyértelműen állítják, miszerint az alvás és a hipertónia közt összefüggés van, ennek ellenére azt nem merik állítani, hogy a több pihenés hozzájárulna a vérnyomás csökkenéséhez- így ehhez még több vizsgálat szükséges. 


Többszólamú álmok álmodója - Beszélgetés Illényi Katicával

2014. február 26.

Illényi KaticaApja klasszikus hegedűsnek szánta, de ő nem maradt ebben a „skatulyában”, hanem szélesre tárta művészete ablakait. Minden egyes koncerttervével saját magát teszi próbára. Megpróbálja a lehetetlent, kitalálja a még ki nem találtat, véghezviszi az interpretálásban azt, amit eddig még senki.

Szakmai bravúrjaival ajándékozza meg közönségét, ő meg szinte belehal a maximalizmusába.
Illényi Katica hegedül, táncol, énekel, sőt ha kell, mindezt együtt, egyszerre.
Árad belőle a jókedv, a szeretet és a boldogság, s ezt át is tudja adni a hallgatóságnak a koncertjein keresztül. Igazi feltöltődés volt a vele való beszélgetés.

  • Klasszikus zenészcsaládba születtél, ez ajándék vagy küzdelem?

Mindkettő. Gyerekkorban küzdelem volt, mert akkor fontosabb lett volna a játék. Ugyanakkor beleszülettünk egy olyan „zenei” világba, amely számunkra teljesen természetes volt. Felnőttként már tudom, hogy ajándékot kaptam, hiszen csakis azért lehetek ott, ahol vagyok, mert egy jól működő házasság gyermekeként jöttem a világra. Szerencsés vagyok, hiszen ötévesen már ismertem rengeteg operát, balettet, ebben a világban nőttem föl. Apukám – mivel az Operaház hegedűse – már kiskorunktól kezdve elvitt minket az Operába. A szünetben mindig elmesélte a következő felvonást, mi pedig bámulva hallgattuk testvéreimmel ezeket a „meséket”. Hangról hangra ismertem a Rigolettót, a hegedű pedig természetes velejárója volt a mindennapoknak. Ezt a szüleimnek köszönhetem.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...133134135...239