Információk, érdekességek

Magyar szemorvosok egy forradalmi kutatásban

2014. május 27.

szemorvosNagy százalékban teljesen meggyógyulnak azok a betegek, akik az újonnan kifejlesztett gyógyszert kapták egy ritka, vaksággal járó szembetegségre, amely például cukorbetegség, herpesz vagy sebészeti beavatkozások miatt alakul ki. A Nobel-díjas kutató felfedezésének további szakaszaiba Magyarországon is be lehet kapcsolódni. 

RhNGF-nek hívják azt a növekedési faktort, amelyik célzottan képes kezelni a problémát, amelyik 5000 ember közül kevesebb, mint egyet érint, de számukra a látásuk visszanyerését jelentheti a fejlesztés.
Az rhNGF jelenleg a II. fázisú vizsgálatnál tart, amelybe most zajlik a betegek beválasztása. A vizsgálat 9 európai országban, 39 központban folyik. Magyarországon Budapesten, a Mária utcai Szemészeti Klinikán Prof. DR. Németh János csapata vesz részt a munkában. A kezelés becsült időtartama 8 hét, 48 vagy 56 hetes megfigyelési időszakkal.


Köszönet minden szemétszedőnek

2014. május 23.

Kitett magért az ország: mintegy másfél milliárd forint értékű munkát végeztek el a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció résztvevői három nap alatt. Az immár negyedik - eddigi leghosszabb - szemétszedési akcióra majd 120 ezer önkéntes jelentkezett előzetesen. A több mint 1800 helyszínen – a korábbi években lezajlott akciók során szerzett tapasztalatok alapján becsülve – 180-200 ezer ember szedhetett szemetet. Az akció második napján, a „Tisztítsuk meg Európát!” („Let’s Clean Up Europe!”) program keretében május 10-én nemcsak itthon, hanem az Európai Unió összesen 16 tagállamában és 5, a közösségen kívüli országban is tettek környezetük megtisztításáért az önkéntesek, akik a legtöbben hazánkban vettek részt az akcióban. 

Magyarország legnagyobb önkéntes megmozdulásán május 9-11. között – az utolsó napot kivéve kellemes időjárási körülmények között – az esemény történetének legtöbb önkéntese vett részt. A több mint 1800 helyszínen becslések szerint 180-200 ezer ember szedhetett szemetet. A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció első napján az önkéntesek valamivel több mint 35, a másodikon pedig mintegy 55 százaléka szedett szemetet.


Melyik nemzet fogyasztja a legtöbb alkoholt?

2014. május 20.

piaNémetországban minden hetedik percben meghal egy ember az alkohol-, vagy az alkohol- és dohányfogyasztás következményei miatt, a dohányzás miatt pedig évente százezren halnak meg egy felmérés szerint, amely kimutatta, hogy a lakosság fejenként átlagosan több mint 130 liter szeszesitalt fogyaszt évente. Ezekkel a szomorú tényekkel Németország a világelsők közé tartozik. 

A német addiktológiai központ (DHS) 2014-es évkönyvének bemutatóján kiemelték, hogy évente átlagosan 74 ezer, vagyis a berlini olimpiai stadion férőhelyeivel nagyjából megegyező számú haláleset tulajdonítható az alkohol-, vagy az alkohol- és dohányfogyasztás következményeinek, a dohányzás pedig egy közepes méretű város - például Koblenz vagy Jéna - lakosságának megfelelő számú embert pusztít el évente.


Gyógyszerészeti kutatóközpont épül Debrecenben

2014. május 10.

Hiánypótló gyógyszerészeti kutatóközpont épül Debrecenben, amely a hazai innovációt szolgálja majd – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Pharma-Flight Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ ünnepélyes alapkőletételén, Debrecenben. 

A magyar fejlesztéspolitikát a hazai tudásra kell alapozni - jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter. Németh Lászlóné hozzátette: a mintegy 5 milliárd forintba kerülő, Európában is egyedülálló zöldmezős beruházás 3,4 milliárd forint támogatást kapott a gazdaságfejlesztési operatív program keretében.

Repüléssel kapcsolatos kutatások a Pharma-Flightban

A Pharma-Flight központban gyógyszert fejlesztenek és a repüléssel kapcsolatos orvosi, klinikai kutatásokat végeznek majd. A magyar szakemberek tudásbázisaként működő központban hiánypótló feladatokat látnak majd el, azt vizsgálják, hogy milyen gyógyszerek, táplálék-kiegészítők szükségesek a pilóták egészségi állapotának megőrzéséhez.

A miniszter a hazai innovációt szolgáló fejlesztésnek nevezte a debreceni beruházást, amely három olyan különleges területet kapcsol össze, amire nemhogy hazánkban, de máshol sem volt példa.


5 lenyűgöző építmény a világ legeldugottabb pontjairól!

2014. április 28.

Néha Ön is elvonulna a világ zajától? Íme a legmenőbb erdei lakok, az USA vadregényes tájairól!

Mindenkinél eljön az a pont, amikor egyszer csak elég lesz az állandó rohanásból, a nagyvárosi nyüzsgésből és a stresszből. Ilyenkor az ember csak arra vágyik, hogy távol a világ zajától, a természet közelében töltődjön fel. Ezekben a helyzetekben segíthet Paul DiMeo amerikai dizájner, aki arról vált híressé az elmúlt időben, hogy olyan házakat is megépített, melyek tető alá hozását rajta kívül mindenki más lehetetlennek tartotta. A különc szakember lenyűgöző és meghökkentő erdei lakokat tervez vadregényes, megközelíthetetlen helyekre, magányra vágyó emberek megbízásából. A kivitelezésben Pat “Tuffy” Bakaitis nyújt neki segítséget, akivel bontott gerendákból és más kidobott limlomokból készítek olyan csodaházikókat, ahová szinte mindenki azonnal beköltözne.

Nézze meg, hogyan épít az excentrikus ezermester-páros egyedi és romantikus építményeket a világ eldugott pontjain! A National Geographic Channel új, Vadregényes építmények című sorozatában Ön is nyomon követheti az építkezések menetét, és számos ötletet meríthet egy saját csodalak felállításához is. A sorozatot május 1-től, csütörtök esténként 21 órakor láthatja a NatGeo műsorán. 


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...130131132...239