Információk, érdekességek

Béres – 25 éves sikertörténet

2014. október 08.

Béres A napokban ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát hazánk legnagyobb magyar tulajdonú gyógyszergyára, a Béres Gyógyszergyár Zrt. Szolnokon új gyártórészleget avattak, Budapesten gálaprogramot szerveztek a negyedszázados évforduló tiszteletére. Az ünnepi műsorban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter köszöntötte az 1989 augusztusában, a rendszerváltást követően nyolcadikként megalakult vállalatot. Az alapításkor egyetlen terméket előállító cég ma már több mint 70 különböző készítménnyel rendelkezik, és a magyar egészségmegőrző piacon 35%-os részesedéssel piacvezető. 

A fejlődést mutatja, hogy az 1989-es alapításkor még alig 10 főt számláló kisvállalkozás mára közel 500 embert foglalkoztató vállalatcsoporttá fejlődött, amely 25 éve mutat követendő példát: világszínvonalú termékeivel segíti az egészségmegőrzést, alapítványain keresztül támogatja a rászorulókat.

Béres az emberért, Béres a nemzetért

„Hitvallásunkban így fogalmaztunk: A gondolat legyen jó és igaz: a természettel harmóniában tégy az ember érdekében, gyógyíts anélkül, hogy ártanál, társadalmi és nemzeti felelősségtudattal, szorgalommal bizonyítsd igazad, munkát erkölcsi és anyagi hasznosságát. Úgy érzem, ebben a pár szóban kifejeződik minden. Benne van atyám nagyszerű találmánya, a kiindulópont, a Béres Csepp, a belőle kinövő, 25 év során kifejlesztett és forgalomba hozott sok termék, és benne van a 25 éves elszánás is, amellyel dolgozunk azokért, akikért felelősek vagyunk: az itt élő emberekért, nemzetünkért” – hangsúlyozta ünnepi beszédében dr. Béres József a Béres Gyógyszergyár elnöke, a vállalat szeptember 26-án, Budapesten, a MOM Kulturális Központban rendezett 25 éves jubileumi rendezvényén.


Új rendelő nyílt a cukorbetegek ellátására

2014. október 01.

cukorbetegA diabéteszes neuropathia a cukorbetegek mintegy 30%-át, hazánkban legalább 240 ezer embert érint. A neuropathiának ez a típusa károsíthatja többek között a szív- és érrendszeri funkciókat, ezért a neuropáthiás cukorbetegek körében ötször magasabb a halálozási arány, mint a szövődmény által nem érintett diabéteszesek között. Ezen a korai felismerés és a helyes kezelés segíthet. Most a tizenharmadik neuropathia centrum kezdheti meg működését a Szent István Kórházban. 
 
A diabéteszes neuropathia a cukorbetegség egyik gyakori és súlyos, az idegrendszer károsodásával járó szövődménye. A kisereket érintő szövődmények sorába tartozó idegrendszeri károsodás egy alapvető tekintetben különbözik a szemészeti és vese szövődményektől: míg utóbbiak jellemzően igen hosszú időn keresztül teljesen tünetmentesek, az idegbántalom gyakran tünetekkel is járhat - mondja Dr. Kempler Péter egyetemi tanár.

„A helyes diagnózis és a megfelelő kezelés – amely természetesen a páciensektől is odafigyelést, rendszerességet igényel – hosszútávon jó életminőséget biztosíthat a neuropáthiás cukorbetegnek is. Ehhez persze speciálisan képzett szakemberekre és korszerű diagnosztikai eszközökre van szükség.” – mondta el a Kelet-pesti Neuropathia Centrum átadása alkalmából Prof. dr. Vályi-Nagy István, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főigazgatója.


A magyar hungarikumot utánozza a horvát téliszalámi?

2014. október 01.

A horvát tengerparton pihenő magyarok meglepődve tapasztalhatták a nyaralásuk alatt, hogy a helyi szupermarketek csemegepultjaiban az egyik legkelendőbb termék a magyar téliszalámira emlékeztető felvágott található, melynek nemcsak az elnevezése (Zimska salama) a magyar termék horvát tükörfordítása, de még a márka hangzása is megegyezik az ismert magyar gyártóéval. A Picknél tudnak a dologról, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál azt mondták, hogy minden szabályos – olvasható a HVG honlapján.

A horvát tengerparton magyar turisták fedezték fel a Pick Téliszalámira megtévesztésig hasonló terméket, a Pik Zimska salamát. A felvágottat 14 kunáért árulták az üzletekben, igaz, a hungarikumtól eltérően nem 70, hanem 100 grammos csomagolásban. A kóstolás után ugyan kiderült, hogy csupán hasonló a Pick Téliszalámira emlékeztető termék ízvilága, mégis beindult a találgatás, hogy valóban védjegybitorlásról van-e szó, és ha igen, miért nem lép a Pick?

A csomagoláson a grafika a francia kártyából ismert lapra utal, ugyanakkor a név hangzása megegyezik a magyaréval, márpedig ez – egy laikus számára – kimerítheti a megtéveszthetőség fogalmát.


Felkészületlenek az egészségügyi problémákra a magyarok

2014. szeptember 26.

106 000 forintot költünk átlagosan évente az egészségünkre, azonban csak töredékét megelőzésre. A magyarok harmadát egy kisebb egészségügyi kiadás is váratlanul érintené, viszont akár kölcsönt is venne fel, hogy magánorvoshoz forduljunk – derül ki a Cofidis Hitel Monitor második negyedéves eredményeiből. 

Kezelünk, nem megelőzünk

A 18-69 éves lakosság 65%-a rendszeresen, havonta költ gyógyszerre a Cofidis Hitel Monitor legfrissebb adatai alapján. Valamivel kevesebben vannak (56%), akik vitamint vagy gyógyhatású készítményt vásárolnak rendszeresen, jelentősen kevesebben azonban, akik kifejezetten a megelőzésre költenek: 21% vesz például bioélelmiszert. 67% nem vásárolt semmilyen, az egészség megőrzésére szolgáló eszközt, készüléket az elmúlt egy évben, és  mindössze 10% fordított erre a célra 50 000 Ft-nál nagyobb összeget. Emellett a hazai lakosság csaknem háromnegyede (71%) állítja azt, hogy csak akkor megy el orvoshoz, ha már konkrét egészségügyi panasza van. Jóval kevesebben tesznek viszont olyan általános megelőző intézkedéseket, mint egészséges ételek fogyasztása (57%), rendszeres szűrővizsgálatok (43%) és sport (26%).


Semmelweis-díjjal ismerték el Czeizel professzor úr munkásságát

2014. szeptember 18.

Semmelweis-díjSemmelweis-díjat vett át Czeizel Endre orvos, genetikus Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől és Zombor Gábortól, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi államtitkárától Budapesten. 

Az ünnepélyes díjátadón a miniszter utalt rá, hogy Czeizel Endre egy könyvében azt írta: "az embereket boldoggá leginkább a szerelem, kiegyensúlyozottá a jó magánéletük, megelégedetté pedig a gyermekeik tehetik". Hozzátette: valóban a gyermek a legnagyobb ajándék, és a professzor fáradhatatlanul küzdött azért, hogy ebben az ajándékban minél több család részesülhessen.

Czeizel Endre segített abban is - mondta -, hogy a gyermekvállalásról hozott döntések tudatosabbak és felelősségteljesebbek legyenek. Olyan televíziós műsorokat készített, amelyek a családtervezés, a gyermekvállalás korszerű módszereit közvetítették, de valamilyen módon mégis közük volt ahhoz az ősi tudáshoz, amelyet a szülők továbbadnak gyermekeiknek, a következő generációnak.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...126127128...239