Információk, érdekességek

Önbizalom, önértékelés, magabiztosság – mi a titok?

2025. február 24.

Az önbizalom fogalma és jelentősége mindennapi életünk szinte minden területén megjelenik, a döntéseinktől kezdve a kapcsolatainkig. De mit jelent pontosan az önbizalom, és melyik területen hogyan hat életünkre? Budavári Eszter, a Mindwell Pszichológiai Központ szakértője betekintést nyújt a témába, és hasznos tanácsokat ad azoknak, akik éppen most, vagy akár egész életükben az önbizalmuk erősítésén dolgoznak. Egyik legfontosabb kérdés, hogy egyáltalán hogyan is definiálható az önbizalom.

„Az önbizalom az a belső meggyőződés, hogy képesek vagyunk megküzdeni az előttünk álló kihívásokkal és elérni céljainkat. Ez a képességeinkbe és döntéseinkbe vetett hit, amely motivációt ad és segít a nehéz helyzetek kezelésében” – fogalmaz Budavári Eszter.  A szakértő szerint az önbizalom senkinek az esetében sem állandó, hanem a tapasztalatok, sikerek és kudarcok hatására folyamatosan alakul.

 „Van két fogalom, amelyet sokan hajlamosak összekeverni. Míg az önbizalom konkrét képességeinkbe vetett hitre fókuszál, addig az önértékelés az önmagunkról alkotott általános vélemény, amely azt tükrözi, hogy mennyire érezzük magunkat értékesnek. Az önértékelés mélyebb érzelmi alapokon nyugszik, és az egész személyiségünkre vonatkozik” – magyarázza a szakértő.

Az önbizalom a mindennapjainkban is nagyon fontos. Kulcsszerepet játszik a magabiztos döntéshozatalban, a felelősségvállalásban és a hatékony kommunikációban is.  „Ha magas az önbizalmunk, könnyebben állunk ki magunkért, és kevésbé befolyásolnak a külső elvárások. Ezzel szemben az alacsony önbizalom gyakran halogatáshoz vagy kapcsolati problémákhoz vezethet” – teszi hozzá a pszichológus.

A Mindwell szakértője kiemeli, hogy az önbizalom fejlesztése türelmet és következetességet igényel. Az apró célok kitűzése, sikerélmények gyűjtése, a pozitív önbeszéd gyakorlása és a támogató kapcsolatok fenntartása mind hozzájárulhatnak az önbizalom növeléséhez.

„Az önbizalom építése hosszú távú folyamat, de egy-egy egyszerű technika, például a pozitív belső párbeszéd vagy a testtartás tudatos javítása azonnali eredményeket is hozhat. A legfontosabb azonban, hogy ne féljünk segítséget kérni – akár családtól, barátoktól, vagy szakembertől” – emeli ki a pszichológus.

Életközepi válság: Mit nem mondanak el a tudomány nevében?

2025. február 22.

Az életközepi válság régóta foglalkoztatja a pszichológusokat és a szociológusokat, hiszen ez az életkor nemcsak a visszatekintés, de a jövő tervezésének időszaka is. De vajon mennyire befolyásolják döntéseinket a biológiai és pszichológiai tényezők ebben az életkorban, és mit mond erről a tudomány?

Biológiai változások és hatásaik

Pszichológiai tényezők és az identitáskeresés

Társadalmi nyomás és az elvárások súlya

Érzelemkezelés

2025. február 14.

Mindennapi gyakorlatok mentális egészségünkért

Előző cikkemben arról írtam, hogy vannak olyan ismeretek és gyakorlatok a lelki egészség terén, amelyekről azt kívánom, bárcsak alaptudás lenne mindenki számára. Egyszerűek, könnyen alkalmazhatóak, és jótékony hatással vannak mentális egészségünkre.

A mentális egészség mindenkit, a legfiatalabbakat és a legidősebbeket is érintő téma. Ilyen pl. az érzelmek kezeléseinek hogyanja. Ennek alapjaival, az érzelemkezelés „szabályaival” már foglalkoztunk. Most pedig elérkeztünk az érzelemkezelés gyakorlatához.
A kérdés tehát az, hogy melyek azok a „készségmorzsák”, azaz könnyen alkalmazható technikák, amiket bárki megtehet azért, hogy kicsit jobban tudja az érzéseit, különösen a negatív érzéseit kezelni? Ezeket akár egy folyamatábrában is elképzelhetjük, amit tekinthetünk tulajdonképpen egy érzelemkezelési „protokollnak”.

1. Ismerd fel!

Különösnek tűnhet, de az első lépés az érzelmek kezelésében a felismerés, hogy most valamilyen érzés lett úrrá rajtunk. Gyakran segítségül lehetnek ebben a testi érzeteink, testi válaszaink. Például lehet, hogy miközben vitázunk egy szerettünkkel, azt észleljük elsőként, hogy hevesebben ver a szívünk, és akár ökölbe is szorult a kezünk. Van, amikor viszont a környezetünkből kapunk visszajelzést saját érzelmi állapotunkra. Például lehet, hogy észre sem vettük a haragos rámordulásunkat a másikra, ám a másik fél tekintetén láthatunk meglepettséget, értetlenséget vagy egyebet, ami tükröt mutathat nekünk.

2. Nevezd meg!

Ezután egy fontos lépéshez érkeztünk: igyekezzünk megnevezni az érzést!
Amit nem nevezünk nevén, a felett irányításunk sincs.
Pozitív vagy negatív, amit érzünk? (Természetesen egy helyzetben lehet több érzésünk, és egymásnak ellentmondóak is.) Továbbá érdemes lehet árnyalni az érzést, azon túl „jól” vagy „rosszul” érintett minket valami. Például lehet, hogy dühösek vagyunk, de az is lehet, hogy szomorúak, vagy inkább fájdalmat érzünk, lelki értelemben, vagy akár mindet egyszerre. Nehéz megnevezni az érzéseinket? Segíthet, ha rátekintünk egy érzéslistára: gyakran könnyebb ily módon ráismerni egy érzésre, és egy listában rámutatni. (Hallottam olyanról, aki a tárcájában hord ilyen listát, hogy „éles helyzetben” is tudjon rá vetni egy pillantást.) Már az is megkönnyebbülést nyújthat, hogy nevet adunk annak, amit érzünk.

Az értékek bonyolult világa

2025. február 13.

Az érték egy olyan elvont fogalom, melyet a mindennapi életben is meglehetősen gyakran használunk. Persze anélkül, hogy pontos definíció lenne róla a fejünkben. De hát vagyunk így ezzel még néhány más fogalom esetében is, mint a szeretet, az igazság vagy a becsület. Az értékek ráadásul lehetnek anyagiak, de szellemiek is, egyéniek vagy kollektívak, és mindegyik egy kicsit mást jelent. De mindenképp az értékek alapján döntjük el, hogy mi a jó és a rossz, vagy a szép és a csúnya.

Számtalan értékdefiníció van forgalomban, A magyar nyelv értelmező szótára is sokfélével szolgál.
Például az érték

• valaminek a megbecsült volta,
• valamely árunak pénzben kifejezett jelentősége, vagy
• olyan dolog, mely valami fontos szükségletet elégít ki.

Ezekben máris közös a megbecsültség mozzanata, valamint az, hogy az érték mindig egy vonatkoztatás, a megbecsültség valamilyen dologhoz kapcsolása.

Vagyis az értékek nem a külvilágban, hanem bennünk, a mi tudatunkban, gondolkodásunk folyamataiban vannak.

Ezt a legegyszerűbben és talán legprecízebben Henrik Rickert német filozófus fogalmazta meg, nagyjából száz évvel ezelőtt.
Szerinte az érték olyan dolog, amely önmagánál nagyobb jelentőséggel bír (vagyis megbecsült) legalább egyvalaki számára.
Így az érték lehet egyéni, mint a kavics a polcon, amely egy tengerparti nyaralás emléke, és senki másnak nem jelent semmit, vagy lehet kollektív, mint pl. a Tízparancsolat tételeiben megfogalmazottak, mint az igazmondás vagy az élet tisztelete. A maga módján mindegyik érték, csak más okból és másképp.
Rickertnél az érték fogalmától elválaszthatatlan a kultúra fogalma, szerinte ugyanis a kultúra maga az értékek rendszere. És valójában az értékek húzzák meg a határt kultúra és természet között, mert ha a világot az általános törvényszerűségekre figyelve szemléljük, akkor természetnek látszik, ha pedig az egyedire és az értékekre tekintettel, akkor kultúrának. Például az indiai Gangesz a földrajzosoknak egy folyó, a hindu szent emberek számára pedig egy félisten(nő) földi megnyilvánulása. ugyanaz a folyó, de az értékvonatkoztatás révén a természet mellett a kultúra része is.

Egyszerűen arról van szó, hogy egy rendezetlen világba az emberi tudat meglepő rendet tud vinni, éppen az értékek és a kultúra által.

Az értékekről való tudás

Az értékek világának ugyanakkor megvan az az érdekes sajátossága, hogy értékeink önmagukban bizonyíthatatlanok és igazolhatatlanok. Egyszerűen azért, mert ők maguk képezik az igazolás alapját. Például lehetetlen bizonyítani, hogy valami szép.
De ha szépnek látunk, mondjuk, egy szobrot, és elég sokan látjuk annak, akkor már lehet érvelni amellett, hogy ne olvasszák be, hanem állítsák ki egy múzeumban.
Mert a szépség érték (ki tudja, miért?), és ha valamit szépnek értékelünk, az már érdemes a figyelemre és a megőrzésre.
E mögött pedig az értékek immanenciája áll, vagyis az, hogy belsővé teszünk bizonyos elveket. És aztán ezek révén kapcsolódunk másokhoz.

Mert az értékek a legfontosabb láncszemek, melyek az egyént a társadalomhoz kapcsolják.

Például a közös nyelv, közös hagyományok, közös műveltség fontosságáról van szó, hogy nem biztos, hogy sokat tud valaki, mondjuk, Petőfi Sándorról, de annyit biztosan, hogy nagy költő volt, hisz ez a közös tudásunk része.
Ilyen értelemben az értékek a személyiség számára a világban való eligazodást szolgáló legfontosabb támpontok, általuk tudjuk eldönteni, hogy mi a jó és a rossz, a vonzó és a taszító, a fontos és a lényegtelen, a tiszteletet érdemlő és a megvetendő.
Az értékek irányjelzők, és mivel bármelyik emberi közösség a közös értékeken alapul, egyúttal az adott közösség integrációjának, egyben tartásának is a legfontosabb szociálpszichológiai eszközei.
Mikor a gyerek belenő a körülötte lévő társas világba (azaz szocializálódik), akkor a kultúrát sajátítja el, a kultúra pedig értékeken alapul, és ezeket az értékeket mint irányjelzőket teszi belsővé. És ez javarészt egy gyakorlatias folyamat, mert bár közvetlenül is elmondják neki, hogy mit szabad és mit nem (azaz mi a helyes és mi a helytelen), de leginkább a mindennapi élet gyakorlatában tanulja meg, hol húzódnak a határok, mi az, amit elvár tőle a környezete. Ezért is van az, hogy tisztában vagyunk az értékeinkkel, ha nem is tudjuk azokat egzaktul megfogalmazni, és pláne nem bizonyítani. Hisz utóbbi, ugye, eleve lehetetlen.
Pszichológiailag ugyan a szükségletekből vezetjük le az értékvezérelt viselkedést (mint az nemsoká kiderül), hogy, mondjuk, lélegezni muszáj, ezért érték a tiszta levegő, de az értékek világa túlmutat a puszta szükségleteken. Olyan belső motivációs bázist jelenthet, amely szükségleteket generálhat is. Erre egy jellemző példa az önzetlenség, hisz mindenki remekül élhet anélkül is, hogy jótékonykodna, de ha valakinek ez valóban fontos, annak pszichés szükséglete lehet, hogy önkénteskedjen, adakozzon, segítsen másokon.

Az eltűnés látszólagos könnyűsége

2025. február 11.

A ghosting jelenségéről

Egyre gyakoribb, hogy egy-egy személy egyszer csak eltűnik, köddé válik egy másik vagy a többiek számára, mintegy lelép a térképről. Jelzés és visszajelzés nélkül. Ezt nevezik angolul ghostingnak, szellemmé válásnak (a ghost, szellem kifejezésből), melyet legtöbben a mai társadalom jellegzetességének tartanak, nem is ok nélkül.

A hirtelen, előjel és utólagos jelentkezés nélküli kilépés valamely emberi viszonyból (kommunikációból, párkapcsolatból, barátságból, családi kötelékből vagy épp egy munkahelyről) valóban a modern, sőt posztmodern társadalom sajátja, minimum két okból. Egyrészt, mert ma már nem elsősorban hagyományos kisközösségekben élünk, felületesebb és alkalmibb lehet a kapcsolat közöttünk (gondoljunk csak a közösségi médiára), melyekből kilépni is könnyebb, ha valamiért túl stresszesnek tartjuk benne maradni. Márpedig – és ez a másik alapvető összetevő – nagyobb a stressz, pl. épp a felületesebb kapcsolatok lehetősége miatt is, de azért is, mert bonyolult helyzetekben sokszor kevéssé tudjuk, mik is a velünk kapcsolatos elvárások, miknek kellene megfelelnünk. Ahogy mondani szokás, a régi korok embereinek ez egyszerűbb volt, mert egy átláthatóbb világban éltek, miközben persze az ő életük más szempontból volt nehéz, ha már az élet nevű kihívás sosem lehet ideálisan könnyű.
Definíciószerűen a ghosting az a jelenség, amikor az egyén látszólag ismeretlen okból egyszer csak eltűnik, mint valami szellem, nem jelentkezik, nem válaszol a megkeresésekre, miközben lehetősége lenne rá. Ez utóbbi egy fontos mozzanat, mert itt nem a rendőrségileg értelmezhető eltűnésről van szó, csak a társas kapcsolatok egy-egy szegmenséből való kivonulásról. Ami érintetlenül hagyja a szellemmé váló (rémes magyaros ragozással a ghostingoló) személy egyéb viszonyait. Például láthatatlanná és elérhetetlenné válik az (immár egykori) párja számára, de ez nem érinti, mondjuk, a szüleivel vagy a kollégáival fenntartott kapcsolatait.

A ghosting tehát tudatos döntés eredménye, konkrét kapcsolatokra vonatkozik, és érintetlenül hagy(hat) sok egyéb személyközi viszonyt.

Az eltűnés alapjai, avagy két tényező mind felett

• Adott a szorongás, és nincs eszköz a feloldására. Így lelépünk, akkor is, ha ez nem megoldás, csak menekülés. Nem is feltétlen végleg, vagy hosszabb távra. Talán sokan tapasztalták már, hogy egy-egy, a párjukkal folytatott veszekedés közben is képesek voltak becsapni maguk mögött az ajtót, csak mert nem látták, hogy ebből a konfliktusból hogyan lehetne jól kijönni. Ki lehetne-e jönni egyáltalán? És mivel megoldani nem tudták a helyzetet, inkább otthagyták az egészet, hátha elmúlik magától. (Ez maga a struccpolitika, hisz elszaladni a veszekedésből igazából azt jelenti, hogy szimbolikusan épp homokba dugjuk a fejünket.)
• A köddé válás másik fontos alapja lehet a jól felfogott, racionális érdek. Ha valaki pl. egy jelentősebb összeggel tartozik egy barátjának, ismerősének, aki nehéz időkben kisegítette, esetleg a munkahelyén tett olyat, aminek joggal tart a következményeitől, teljesen észszerűen is gondolhat az eltűnésre. Mondván, hogy még így lehet a legegyszerűbben megszabadulni azoktól a bizonyos, persze negatív következményektől. (De egyúttal annak lehetőségétől is, hogy bármilyen hibáját jóvátegye.)
• És természetesen gyakori a szorongás és az érdek összefonódása, egymást erősítő hatása is, az előbbi példával élve, mondjuk, akkor, ha az egyén jónak látja lelépni a térképről egy tartozás miatt, miközben az persze eleve szorongást okozott számára. A szorongás és az érdek így támasztja meg egymást, a döntés mögött.