Információk, érdekességek

Az egészséges életmód csökkentheti a rák kockázatát

2024. szeptember 22.

Fotó: 123rf.comAz egészséges életmód jelentősen csökkentheti a rák kockázatát, az életmódot meghatározó különböző tényezők ugyanis egyenként mintegy 6 százalékkal szoríthatják vissza a betegség kialakulásának veszélyét – derült ki egy több mint százezer felnőttel végzett kínai kutatás eredményéből, amelyet a Cancer című nemzetközi szakfolyóiratban mutattak be.

A Kínai Orvostudományi Akadémia irányítása alá tartozó kórház kutatói az egészséges életmódot jellemző hat tényezőt, a nem dohányzást, az egészséges testsúly fenntartását, a megfelelő testmozgást, az alkoholfogyasztás visszaszorítását, a megfelelő zöldség- és gyümölcsfogyasztást, valamint a vörös húsok mérsékelt fogyasztását vizsgálták.

A vizsgált alanyok 83,4 százalékánál volt megfigyelhető három-öt a felsorolt egészséges szokások közül, de mindössze 9,1 százalékuk tartotta magát az összes tényezőhöz az életmódja kialakításában. 7,5 százalék volt az, aki legfeljebb három egészséges szokást tartott be.

Az eredmények szerint a hat egészséges életmódi tényezőt betartók körében a rák kockázata 17 százalékkal alacsonyabb volt azokkal szemben, akik csak legfeljebb három tényezőre fordítottak figyelmet. A rák előfordulásának csökkenése pedig a betartott egészséges szokások számának növekedésével fordított arányban áll – írták a kutatók, akik megfigyelései alapján minden egészséges szokás 6 százalékkal csökkentette a betegség kockázatát.

Az egészséges életmód a legfontosabb tényező a tüdőrák és a végbélrák kockázatának csökkentésében. Végbélrák esetében az esetek 31,9 százaléka, májrák esetében 47,4 százaléka volt betudható egészségtelen életmódi tényezőknek.


A szervezet hidratálása csökkentheti a szívelégtelenség kialakulását

2024. szeptember 05.

A fotó illusztráció: pixabay.com

A szervezet megfelelő mennyiségű és minőségű hidratálása egész életen át csökkentheti a szívelégtelenség kialakulásának kockázatát az amerikai Nemzeti Szív, Tüdő és Vér Intézet kutatói szerint, akik az Európai Kardiológiai Társaság ez évi kongresszusán mutatják be eredményeiket.

„Kutatásunk azt jelzi, hogy a jó hidratálás fenntartása megelőzheti, vagy legalábbis is lelassíthatja azokat a változásokat a szívben, amelyek szívelégtelenséget idéznek elő. Eredményeink azt jelzik, hogy figyelni kell a naponta elfogyasztott folyadék mennyiségére, és azonnal cselekedni kell, ha kevés folyadékot fogyasztunk” – idézte Natalia Dmitrievát, a tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.  

Az emberi szervezetnek naponta átlag 1,6-2,1 liter folyadékra van szüksége nők és 2-3 liter férfiak esetében. De a felmérések világszerte azt mutatják, hogy sok ember még a minimálisan javasolt folyadékmennyiséget sem fogyasztja el. A szérum nátriumion a szervezet hidratálásának egy pontos fokmérője: ha az emberek kevés folyadékot fogyasztanak a szérum nátriumion-koncentráció a vérben nő. A szervezet ugyanis akkor vizet tart vissza, aktiválva azt a folyamatot, amelyről közismert, hogy a szívelégtelenség kialakulásához vezethet.

A kutatók több mint 15 ezer ember bevonásával azt vizsgálták, hogy a szérum nátriumion-koncentráció mint a hidratálás fokmérője jelzi-e a középkorúaknál a szívelégtelenség 25 évvel későbbi kialakulását. Vizsgálták továbbá a hidratálás és a balkamra-hipertrófia – a szívkamra falának megvastagodása közötti kapcsolatot, amely a szívelégtelenség diagnózisának az előjele. A résztvevők 44-66 évesek voltak a vizsgálat kezdetén és 70-90 évesek annak lezárultával.


Ez az aprócska szervünk lehet a felelős mindenért!

2024. augusztus 30.

Szerencsére ma már leszámoltunk a klisékkel és elfogadtuk, hogy nem a tökéletes beach body, hanem inkább az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. A nyár beköszöntével mégis sokan szeretnének változtatni a külsőjükön, hogy nyaraláskor vagy strandoláskor a lehető legjobb formájukat hozzák. A kiegyensúlyozott étkezéssel kombinált rendszeres testmozgás mellett esély nyílik a változásra, de mi van akkor, ha ez sem válik be? Ilyenkor fontos megvizsgálni, hogy egészségügyi okok állnak-e a rossz közérzetünk, a testsúlygyarapodásunk, vagy éppen testsúlyvesztésünk mögött. Gyakran ugyanis az anyagcserénk sebességét szabályozó hormonokért felelős pajzsmirigy rendellenes működése lehet a felelős a fentiekért. De hogyan lehet megelőzni, felismerni, kivizsgálni és kezelni a problémát? A hazánkban is egyre több embert érintő kérdéskört Dr. Bartók Róza orvos segítségével elemezzük. 

A fotó illusztráció: pixabay.comA nyakunk elülső részén, a gége előtt elhelyezkedő, 2 lebenyes pajzsmirigyünk működési zavarának számos oka lehet: öröklött hajlam, környezeti tényezők, mint a jódhiány, fertőzések, ionizáló sugárzások, vegyianyagok, stresszes életmód, de akár a dohányzás is állhat a háttérben.

A pajzsmirigy betegségek okai és tünetei

Funkció szerint három típust különböztetünk meg: pajzsmirigy alulműködést, túlműködést és „normofunkciót”, amikor szerkezeti elváltozásról beszélünk, de a hormontermelés még nem érintett.

Túlműködés esetén a leginkább jellemző panaszok a fogyás, az izzadás, a szapora szívverés, a ritmuszavarok, az izgatottság, a hasmenés, remegés, valamint az alvászavarok. Alulműködés esetén viszont pont ezeknek az ellenkezője mutatkozik a szervezetben: hízás, száraz bőr, fázékonyság, fáradtság, akár depresszió, székrekedés.

Hasonló tünetekkel járnak az autoimmun pajzsmirigybetegségek is, melyek közül a leggyakoribb a Hashimoto thyreoiditis, ami a nyugati országokban élő lakosság 10%-át is érintheti. Előfordulási aránya a nők körében magasabb, illetve életkorral növekszik. Genetikai és környezeti faktorok egyaránt okozhatják a betegség kialakulását, az autoimmun gyulladás következtében pedig károsodás jön létre a pajzsmirigyben, így okozva tüneteket.

Életmódbeli változtatások a megelőzésért

Vannak azonban olyan életmódbeli tényezők, melyekre ha odafigyelünk, a pajzsmirigy rendellenes működésének esélye csökkenthető. „Táplálkozásunk során fontos odafigyelni az elegendő vas, jód, szelén, cink, valamint D-vitamin bevitelre. Törekedjünk az étrendi vegyianyagok kerülésére, például ne melegítsünk műanyag edényben ételt, mert a hormonrendszert károsító anyagok szabadulhatnak fel, melyeket endokrin diszruptoroknak nevezünk. Kerüljük a dohányzást.  A stresszes életmód káros hatásainak ellensúlyozásával is sokat tudunk tenni az egészségünkért: stresszkezelő technikák elsajátítása az életünk számos területén segíthetnek minket. Így van ez a rendszeres testmozgással és az egészséges testsúly fenntartásával, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni” – mondja dr. Bartók Róza, a SYNLAB orvosa.


Sárgás lerakódások a szemnél? Ellenőriztesse a koleszterinszintjét!

2024. augusztus 28.

A magas koleszterinszint az esetek zömében csak a következményeivel hívja fel magára a figyelmet, azonban a szem körül látható jelei is lehetnek. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa a kezelés kiemelt jelentőségéről beszélt. 

Fotó: gettyimages.comKoleszterin-lerakódás a szem körül 

A magas koleszterinszint egyetlen kivétellel nem jár látható tünetekkel. Ez a kivétel pedig a szemhéj bőrén látható koleszterin-lerakódás. Ezek a sárgás, a felszínből kitüremkedő sárga foltok a xantelazmák, amelyekről ismert, hogy nagy mennyiségű koleszterint tartalmaznak. Ugyanakkor  nem minden magas koleszterinszinttel rendelkező személynél fejlődnek ki ezek a látható foltok.

Mielőtt mindenért a túl sok zsíros táplálékot okolnánk, fontos tisztában lenni azzal, hogy koleszterin két úton kerülhet a szervezetünkbe. Egyrészt állati eredetű ételekkel vihetjük be őket (vagyis például a vegánok egyáltalán nem visznek be koleszterint), másrészt a májunk is termel ilyen anyagot. Tehát létezik örökletesen magas koleszterinszint is, amit leginkább életmóddal lehet kordában tartani.

A megtermelt koleszterin egy részét aztán a szervezet átalakítja epesavakká, és a koleszterin egy része a széklettel távozik, egy másik része viszont az eperendszeren, bélrendszeren keresztül visszaszívódik. Ez egy bizonyos mennyiségig hasznos, hiszen a koleszterin a sejtek alkotóeleme, azonban ha magas a vérben a koleszterinszint, az a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából káros, mert a felesleg lerakódik az erekben.

Különbség az LDL és a HDL között

Ha a vérzsírokat ultracentrifugálással szétválasztjuk, két frakciót kapunk: az alacsony sűrűségűt (LDL), és a magas sűrűségűt (HDL). Ezek koleszterinnel képzett vegyületei keringenek a vérünkben, azonban ha a szintjük bármilyen ok miatt kórosan megemelkedik, jelentősen megnő a szívinfarktus, a stroke (szélütés) és a végtagi érszűkület kockázata. 

Az úgynevezett káros koleszterin (LDL) szintje és a szív-érrendszeri betegségek különösen szorosan összefüggnek egymással. Ha a vérben túl sok LDL-koleszterin halmozódik fel, és a szervezet nem képes lebontani, az az artériák falában rakódik le. A tartósan magas vérzsírszint miatt az érfalakon ásványi anyagokból, zsírból álló lerakódások (plakkok) alakulnak ki, melyek csökkentik az erek rugalmasságát, szűkítik az átmérőt. 
Mindezek miatt az erek egyre kevésbé képesek a megfelelő vérmennyiséget átengedni, ami miatt a környező sejtek kevesebb oxigént kapnak, és a szervek működése alapvetően károsodhat. Végzetes esetben az ér el is záródhat, ami szövetelhaláshoz vezet.


15 természetes tipp fejfájás és migrén ellen

2024. augusztus 26.

Természetes módszerekkel is segíteni lehet a fejfájáson! Nem fontos azonnal bekapni egy kémiai szerekből előállított bogyót, ami tönkreteszi a gyomrodat és a májadat. Első körben elegendő, hogyha megiszod azt a nagy pohár vizet (és még egyet), amit a gyógyszerhez amúgy is megittál volna. Még tizenöt hasznos módszert pedig cikkünkben találsz!  

  1. Képforrás: Canva Pro adatbázis.Figyelj oda, hogy eleget aludj. Ha álmatlanságban szenvedsz, az alvást elősegítő gyógyteát javaslunk.  Persze az elalvást is érdemes altatószerek, alkohol, vagy más mesterséges szer helyett inkább természetes módszerekkel segíteni. Ha nem tudsz aludni sem, és a fejed is fáj, akkor fordulj inkább orvoshoz. 
  2. Könnyű ételeket fogyassz!  Ne egyél olyan ételeket, amik a vérkeringést lassítják, nehezek. Különösen este, de még napközben sem tanácsos, ha fejfájós természetű vagy. Inkább gyümölcsöket fogyassz, amik lédúsak. 
  3. Dekoltázs fejfájásra? Öltözködésedben kerüld a zárt nyakú ruhákat. Ez elősegíti azt a pszichésérzést, hogy "fojtanak". A garbó helyett válassz sálat, és laza, gombolós nyakú felsőket.  
  4. Kerüld a monoton zajokat. Ha munkád ilyen helyen zajlik, inkább vegyél ki néhány óra szabadidőt, és menj ki sétálni. Ha fejfájásod krónikus, és a zaj rásegít, válts munkahelyet! Egészséged fontosabb!   
  5. Vigyél a szervezetedbe vasat és B vitamint.  
  6. Tarts pihenőket és végezz a két agyféltekét megmozgató "keresztező" gyakorlatokat munka közben is. Ezmegmozgatja az agyadat. Ha cikinek érzed, hogy a gép előtt, vagy a többiek szeme láttára teszed, akkor vonulj el a mosdóba, és gyakorlatozz ott. Ám a tapsztalatunk, hogyha egyszer egy elkezdi, a többi folytatja. A munkahelyi mozgás összehoz!  
  7. Az elektroszmogból lis épj ki néha (ne cigiszünetre!) kelj fel a számítógép mellől! (persze ha már ezt a cikket végigolvastad!)  
  8. Figyeld az orvosmeteorológiai jelentéseket! A legtöbbször előre jelzik, hogy a fejfájósok, a frontokra érzékenyek készüljenek fel. Ilyenkor különösen fontos hogy aludj, hogy elég vizet (mondom VIZET!) igyál, és a megfelelő párnán hajtsd álomra a fejedet. 
  9. Végezz agykontroll tanfolyamot (www.agykontroll.hu) és alkalmazd az ott tanultakat.  
  10. Jógázz, meditálj, vagy végezz autogén tréninget rendszeresen. Az agytréning (www.agyinfo.hu) is nagyon hatékony segítőd lehet.  
  11. Árnyékoltasd ki a lakásodat földsugárzások szempontjából. (gyakori reggeli fejfájások mögött ez az ok bújhat meg!)  
  12. Keress fel akupunktúrás - akupresszúrás orvost, vagy talpmasszőrt! Ezekkel a módszerekkel nagyon hatékonyan enyhíthetünk a migrénes jellegű fejfájáson is!  
  13. Csak akkor vigyél be kémiai alapanyagú szert a szervezetedbe, ha az feltétlenül szükséges! Ha viszont úgy érzed, más már nem segít, ne nyúzd magad!

További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...8910...168