Információk, érdekességek

Veszélyeket rejt a nyár a kismamákra nézve!

2024. július 25.

Fotó: gettyimages.comVégre itt a nyár, ami a kismamák számára sokszor nem éppen a legjobb. Sajnos ők nehezebben viselik a nagy meleget, az izzadást és a vízhiányt is, így ebben az időszakban sokkal jobban oda kell figyeljenek magukra, hiszen az ő állapotuk a baba állapotára is rányomja bélyegét.

A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.

Szédülés

A nagy melegben nem, hogy a kismamák, de a nem várandós emberek is sokkal nagyobb fizikai megterhelésnek vannak kitéve. Ezért kiemelten fontos, hogy a kismama mindenhova, de tényleg mindenhova vigyen magával vizet, ha ugyanis ő szomjas, akkor a baba is szomjas, és ha az kismama szervezetében túl kevés a folyadék, az bizony a babára is hatással van.

Ennek sajnos az a hátulütője, hogy sokszor kell meglátogatni a mellékhelyiséget, aminél megint érdemes figyelni. A fertőzések, melyeket a nyilvános illemhelyekről lehet összeszedni komoly kockázatot jelentenek, hiszen felszállóvá is válhatnak. A felszálló fertőzések pedig a vetélések és koraszülések 70%-ért is felelőssé tehetőek. Kikerülésükre a toaletten nem leülés, vagy kifejezetten erre való ülőketakaró alkalmazása ajánlott. De még így is fontos, hogy a szervezetben megfelelő legyen a cink és a réz szintje, hiszen ez a két anyag antibakteriális, antivirális és fungicid hatással is rendelkezik – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak.


Nyár és terhességi cukorbetegség – ezekre ügyeljen!

2024. július 23.

A nyári kánikula mindenkit megvisel, hát még a kismamákat és a krónikus betegséggel élőket! Nem csoda, hogy a nagy meleg a terhességi cukorbetegséggel küzdőkre extra terhet ró, hiszen mind a diabetes, mind a várandósság miatt az illető kevésbé tűrheti jól a magas hőmérsékletet. Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa hasznos tanácsokat adott arról, hogy vajon mi mindenre érdemes figyelniük ilyenkor a kismamáknak.

Fotó: 123rf.comNyár és hipoglikémia

A nyári nagy melegben a legnagyobb veszélyt a hipoglikémia jelenti, vagyis az az állapot, amikor a vércukor szintje a normál mennyiség alá csökken (<3,8 mmol/l). Ez a nyári hónapokban gyakrabban fordulhat elő, hiszen a fokozottabban működő anyagcsere, a magas hőmérséklet, a leégés, több testmozgás, kevesebb szénhidrát, dehidratáció és a magas páratartalom miatt könnyebben leeshet a glükóz szintje.

Hipoglikémia tünetei:

∙       Szédülés/ájulás

∙       Hányinger/hányás

∙       Izzadás

∙       Remegés

∙       Beszéd-és látászavar

∙       Fejfájás

Igyon, igyon, igyon

Nyáron mindenkinek jobban kell ügyelni a megfelelő hidratálásra, és ez a terhességi diabetes-szel küzdőkre fokozottan igaz! A cukorbetegeknél már egy kezdődő dehidratált állapot is befolyásolja a vércukor szintjét, hiszen ilyenkor a vér térfogata csökken, ráadásul ekkor a szervezet vazopresszin nevű hormont termel, melynek hatására a vesék visszatartják a vizet, valamint a vércukor mennyiségét megemeli. Fontos, hogy lehetőleg vizet fogyasszon, ne pedig kávét vagy hideg teát, hiszen ezek vízhajtó hatással bírnak. Alkohollal se csillapítsa a szomját, hiszen ezek egyrészt sok cukrot tartalmazhatnak, másrészt a vércukorszint ingadozását is okozhatják (egyesek megemelik, másik csökkentik a glükóz mennyiségét).

Egyen többször keveset

A cukorbetegeknek igen szigorú diétát kell követniük. Nem csak túl nagy mennyiségű szénhidrátot, de túl keveset sem szabad enni, hiszen akkor könnyen leeshet a vércukra! Az sem mindegy, hogy milyen időpontban étkezünk és lassan vagy gyorsan felszívódó szénhidrátot fogyasztunk A kánikulában sokan kevésbé éheznek meg, ám ha cukorbeteg (főleg, ha babát vár és inzulinos is), akkor fontos ügyelnie arra, hogy megfelelő mennyiséget vigyen be -tanácsolja dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa.


Mivel foglalkozik a nőgyógyászati endokrinológia?

2024. július 21.

Fotó: 123rf.comA nőgyógyászat és az endokrinológia két különálló területe az orvostudománynak, ám vannak olyan állapotok, amikor e két szakterület összefonódik, így ma már léteznek olyan orvosok is, akik a nőgyógyászati endokrinológia területében mélyedtek el. Erről bővebben dr. Lőrinc Ildikó, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyász endokrinológus szakembere beszélt.

Van, hogy mindkettőre egyszerre szükség van 

A hormonális folyamatok átszövik szinte az egész szervezet működését, így igen gyakran beleszólnak a női nemi funkciókba is.  A terhesség, a klimax, a menstruáció mind olyan folyamatok, melyek a nőgyógyász szakterületét képezik, de bizony ahhoz, hogy teljes egészében megérthessük – és ezáltal orvosolhassuk is – őket, az endokrinológus orvos véleményére is szükségünk lesz.

A nőgyógyászati endokrinológia fő területei

Vetélés, meddőség: ahogyan a terhesség, úgy a vetélés is erőteljes hormonális háttérrel rendelkezik. Nem csak az elégtelen tápanyagellátottság, hanem az ösztrogén szint eltolódása, de ugyanígy, a progeszteron nem megfelelő koncentrációja is vezethet ide. Meddőséget, vetélést okozhatnak még a többek között a kezeletlen pajzsmirigyzavarok, a prolaktin magas szintje, valamint a PCOS és az inzulinrezisztencia is. Természetesen a kóros állapotokat nem csupán a pozitív tesztig, hanem a terhesség során is kezelni kell (akár gyógyszeresen, akár életmódterápiával).


A túlhajszolt életmód akár meddőséget is okozhat

2024. június 30.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.Sajnos napjainkban a stresszes, túlhajszolt életvitel már korántsem számít ritkaságnak. Minden egyes nap milliónyi teendőt kell elintéznünk, gyakran pedig a munkahelyünk mellett a magánéletünk is óriási nyomást helyezhet ránk. Ennek az eredménye a számos lelki probléma mellett akár meddőség is lehet. Mi ennek az oka, és hogyan növeljük a sikeres várandósság esélyét? Cikkünkből kiderül!  

A túlhajszoltság és a meddőség közötti összefüggések

A rohanó életmód és az ezzel járó stressz negatívan hat a hormonális állapotunkra. A túlhajszoltság okozta hormonális változások egyrészt megakadályozhatják a peteérést, másrészt pedig a beágyazódást is gátolhatják. Természetesen erről számos orvos és pszichológus is beszámolt már az elmúlt évtizedekben, de az életvitelünk lassítása bizony nem mindig könnyű feladat.

A túlterheltség miatt jellemzően a prolaktin nevű hormonból termel többet az agyalapi mirigyünk, ez pedig várandósság hiányában a nemi hormonok termelődését is károsan befolyásolja. Így elmaradhat a tüszőérés, a nemi ciklus ideje pedig jelentősen nőhet.


A nők önfeláldozásának ára a gyermektelenség?

2024. június 28.

A nők szerepe a családjuk egészségének megőrzésében központi, gyakorlatilag azóta, hogy létezik család. Ők azok, akik gondolnak a megelőzésre, a megfelelő táplálkozásra, és gondoskodnak a családtagjaikról, amikor betegek. De önmagukra is komolyan figyelni kell, hiszen az ő egészségük az alapja a kisbabájuk egészséges életének.

A nők önfeláldozásának ára a gyermektelenség? post thumbnail imageA témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu segítségére.

A nő egészsége=a család egészsége

Az ókorban a nők szerepe a házi tűzhely őrzése volt – persze sok más dolog mellett. Ez azonban nem egészen azt jelentette, mint sokan gondolják. A tűzhely a ház központja, lelke, vagyis a nő őrizte a család lelkét, egyensúlyát, egészségét. Ez mind a mai napig így van, csupán a körülmények változtak. Ma is, a nő lényegesen többet törődik a család egészségével, küld orvoshoz bárkit, önmagán kívül, amivel sokak szerint nincs gond, hisz ez az a szeretet, amire csak a nők képesek.

Bár ez a hozzáállás csodálatos és önfeláldozó, a gond az, hogy tönkre teheti a születendő baba egészségét. A kutatások ugyanis bizonyították: nagyjából 70%-ban az édesanya életmódja felelős a baba egészségéért.

Életmód?

Bizony, ma már a csapból is az folyik, hogy a megfelelő életmód az alapja annak, hogy megőrizzük saját, illetve leendő gyermekeink egészségét. De ez valóban igaz? Az életmód lehet a kulcs?

Részben igen, hiszen a megfelelő életmód az, mely biztosítja számunkra a vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok megfelelő arányú bejutását a szervezetbe. Ehhez szükséges az egészséges táplálkozás és a rendszeres mozgás is. De miért csak részben igaz akkor az állítás?

A gond a táplálkozásban keresendő. Ma, a tömegtermelés, vegyszerezés és gyorsételek világában az egészséges táplálkozás olyan hatalmas kihívás, aminek a legtöbben még akkor sem tudunk megfelelni, ha nagyon igyekszünk. A mai élelmiszereink beltartalma – vagyis ásványi anyag, nyomelem és vitamin – jelentősen, több, mint 50%-kal csökkent a 30-50 évvel ezelőtti adatokhoz képest. Emellett a minket érő káros környezeti hatások mértéke jelentősen megnőtt, vagyis egészségesen élni és étkezni ma sokkal nehezebb, mint hinnénk.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...567...288