Információk, érdekességek

Szükséges a marhahús-fogyasztás csökkentése

2019. január 27.

Fotók: pixabay.comAki szeretne egészségesebben élni és a környezetet védeni, annak kevesebb marhahúst kellene fogyasztania, emellett az alternatív fehérjeforrásokra váltás világszerte akár 2,4 százalékkal csökkentheti a táplálkozással összefüggő haláleseteket, sőt, ez a gazdagabb országok esetében akár 5 százalék is lehet egy megjelent tanulmány szerint.

Az Oxford Martin Schoolnak a Világgazdasági Fórum (WEF) számára készített kutatásából az is kiderül, hogy 2010-ben a marhahús-előállítás az élelmiszertermeléssel kapcsolatos üvegházhatású gázok kibocsátásának 25 százalékáért volt felelős. Az alternatív fehérjeforrások azonban jelentősen csökkenthetik a kibocsátást.

Kétszáz kilokalória tápértékű marhahús előállítása 23,9 kilogramm szén-dioxid kibocsátásával jár. Összehasonlításul ugyanennyi tápértékű bab, búza vagy dió előállítása során csupán egy kilogramm, vagy ennél is kisebb mennyiségű szén-dioxid kerül a légkörbe. Egyéb fehérjeforrások előállításánál ez az érték némileg magasabb, de még mindig jóval alacsonyabb, mint a marhahús esetében: a tofunál három kilogramm, a sertéshúsnál négy kilogramm, a csirkehúsnál pedig hat kilogramm körüli mennyiséggel kell számolni.


Pirítós saláta

2019. január 25.

A nagy evés-ivások időszaka után jól jön néhány könnyedebb fogás, amely kíméli a gyomrot. Például ez.  

Hozzávalók:
4 db paradicsom, fél jégsaláta, 1 lilahagyma, só, oregano, bazsalikom, 2 vékony szelet kenyér, 2 gerezd fokhagyma

Elkészítése:
A kenyereket beteszem pirulni a sütőbe, addig a zöldségeket megmosom, kockákva vágom. Ezután egy nagy tálba teszem őket, megszórom a fűszerekkel ízlés szerint és sóval. A pirítóst bedörzsölöm a fokhagymával, kockákra vágom és a salátához keverem.

Frissen a legjobb, de amikor a kenyér kicsit "összeszottyad", akkor is finom és tápláló!


A túlzott cukorfogyasztás öregít

2019. január 22.

A dohányzás, a stressz, de akár napi két pohár cukrozott üdítő is jelentősen megnövelheti a bőr korai öregedését okozó, és az egész szervezetet károsító szabadgyökök mennyiségét.  

Szabadgyökök és antioxidáns
Szervezetünkben az anyagcsere folyamán, természetes úton is létrejönnek szabad gyökök. A szabad gyökök tulajdonképpen olyan molekulák, melyek párosítatlan elektronnal rendelkeznek. Ezek a molekulák gyorsan reakcióba lépnek más molekulával, melyektől elektront vonnak el a stabilitásuk eléréséhez. Ezt a környezetéből igyekszik mielőbb felvenni a molekula, a „szabad kapacitást” pedig a szervezetünk bármely ép sejtjében képesek megtalálni, károsítva ezzel a sejt molekulaszerkezetét.

A negatív hatások ellen az antioxidánsok védenek.
Az antioxidánsok – főként enzimek, vitaminok és ásványi anyagok - feláldozzák saját elektronjaikat annak érdekében, hogy az ép sejteket megóvják. A szervezet egyensúlyra törekszik a szabadgyökök és az antioxidáns védelem biztosításával a jó és rossz szabadgyökök között.

A cukor is növeli a szabadgyökök mennyiségét
A University of Buffalo kutatói egy korábbi vizsgálatuk során megállapították, hogy a túlzott cukorfogyasztás egy olyan tényező, amely drasztikusan képes megemelni a szervezetben a szabad gyökök mennyiségét. A résztvevők 3 dl vízben feloldott, 75 g glükózt fogyasztottak el. Ezt megelőzően, majd ezt követően – az első, második és harmadik órában is - vérmintákat vettek tőlük. A 75g glükózt tartalmazó - nagyjából két doboz kóla cukortartalmával megegyező - folyadék elfogyasztását követő, első mérés során a résztvevők szervezetében lévő szabad gyökök mennyisége jelentősen megemelkedett, két óra múlva pedig több mint kétszeresére nőtt.


Svéd ropogós kenyér

2019. január 20.

Egyszer kell csak nekiállni, és megcsinálhatunk egy nagyobb tételt, hiszen sokáig eláll. Sokkal finomabb, egészségesebb és menőbb, mint a bolti! kell csak nekiállni, és megcsinálhatunk egy nagyobb tételt, hiszen sokáig eláll. Sokkal finomabb, egészségesebb és menőbb, mint a bolti!  

Hozzávalók:

250 g rozsliszt, plusz egy kevés a nyújtáshoz
100 g kenyérliszt
1 tk instant élesztő
1 ek köménymag
1/2 tk só
200-250 ml langyos víz

Elkészítése:
1. A kétféle lisztet, az élesztőt, a köménymagot és a sót keverjük össze egy nagy tálban. Nyomjunk a közepébe ököllel mélyedést, és annyi vizet adjunk hozzá, hogy összekeverve kemény tésztát kapjunk. 

2. Borítsuk a tésztát lisztezett deszkára, és dagassszuk 10 percig, amíg sima és ruganyos nem lesz. Készíthetjük a konyhagép dagasztókarjával is, ebben az esetben 7 percig dagasszuk. Takarjuk le, és hagyjuk 45 percig kelni. 

3. Osszuk a tésztát 20 darabra, mindegyiket formáljuk golyóvá. A sütőt melegítsük elő 230 fokra (a gázsütőt 8-as fokozatra). 

4. A nyújtódeszkát hintsük meg bőven rozsliszttel, és mindegyik tésztagolyót nyújtsuk ki 11 cm-es köralakra. Szurkáljuk meg a korongokat  villával. 

5. Előmelegített sütőben, több adagban süssük meg (2-5 perc), hogy barna és ropogó legyen. A sütőből kivéve tegyük rácsra hűlni. Légmentessen tárolva akár 2 hónapig is eláll.


Déligyümölcsök - pihentető vitaminbombák

2019. január 16.

A téli időszakban nem csak vitaminpótlás céljából érdemes déligyümölcsöket fogyasztanunk. Segítségükkel kipihentebbek lehetünk, hosszú távon pedig az idegrendszeri elváltozások, szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát is csökkenthetjük. Mire jó az ananász, a banán és a narancs?  

Melatonin: az alvásért is
A melatonin a tobozmirigy által termelt hormon, mely a napszakokhoz alkalmazkodó természetes alvási ciklus fenntartásáért felelős – magyarázza Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa. Termelődése a sötétedés beköszöntével fokozódik, fény hatására pedig csökken. Ha a szervezet sok fényt kap – tehát élettani körülmények között  „nappal” van - a melatonin termelés, s így annak szintje a vérben lényegesen alacsonyabb, mint „sötétben”, azaz éjszaka.  Bizonyos betegségek, vagy a korral járó változások hatására a szervezetben a melatonin termelődése csökken, így gyakran alvásproblémák jelentkeznek. Ilyen esetekben kedvező hatást érhetünk el a melatonin tartalmú táplálékkiegészítők szedésével is, de a legújabb felfedezések nyomán, természetes forrásból is pótolható a hiányzó hormon.

Gyümölcsök és hormonok
Az vagy, amit megeszel – tartja a mondás, és való igaz, hogy táplálkozásunkkal jelentősen befolyásoljuk szervezetünk állapotát. Bizonyos ételek fogyasztása a hormonrendszer működésére is hatással van. Ennek legismertebb példája kétség kívül a szénhidrátok inzulintermelésre gyakorolt hatása. Thaiföldi kutatók hasonló kölcsönhatást véltek felfedezni bizonyos déligyümölcsök fogyasztása és a melatonin szint emelkedése közt. A vizsgálatok során kimutatták, hogy az ananász, banán és narancs jelentősen megemelte a résztvevők szervezetében a melatoninszintet, mely a gyümölcsök fogyasztását követő 120. perc környékén volt a legmagasabb.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...123124125...301