


Információk, érdekességek
A mobil és a spermák
2014. augusztus 04.
A mobiltelefonok rohamos elterjedése és gyakori használata a mindennapi környezetünkben minket körülvevő elektromágneses tér megváltozásához is vezet/vezetett. A mobiltelefonálás egyelőre nem tekint vissza több évtizedes/évszázados múltra. Emiatt, a mobiltelefonálás során alkalmazott elektromágneses hullámok emberi szervezetre kifejtett hatásainak tanulmányozásához rövidnek mondható az az időtartam, ami rendelkezésre áll. Lehetséges, hogy bizonyos negatív hatások csak 10-20 év vagy még több elmúltával jelentkeznek, így ezek széleskörű vizsgálatára, nagy pontosságú kockázatelemzésre egyelőre nincs lehetőség.
Kutatók körében felmerült többek között annak a lehetősége, hogy a mobiltelefonok elektromágneses hullámai hatással lehetnek az intenzíven osztódó ivarsejtekre, azaz befolyásolhatják a spermiumok minőségét, a férfiak megtermékenyítő-képességét. Ennek a megítélésére számos kutatást, vizsgálatot végeztek.
Ezért ne üljünk repülőn az ablak mellé
2014. augusztus 04.
A hosszabb repülőút és a trombózis kapcsolatára már többször is felhívták a szakemberek a figyelmet, ám vajon azt is tudta, hogy az állapot kialakulásának szempontjából az sem mindegy, hogy hová ül a gépen? Prof. Blaskó Györgytől, a Trombózisközpont véralvadási specialistájától megtudhatja, pontosan miért is veszélyes a hosszú utazás trombózis szempontjából, illetve hogy miért nem érdemes az ablak mellé ülni a repülőn.
Utazás és trombózis
Többször lehet hallani olyan tragikus esetekről, amikor hosszabb utazás után az illető összeesik és meghal. Ennek hátterében leggyakrabban tüdőembólia áll, mely a mélyvénás trombózis gyakori szövődménye. Ekkor a keletkezett vérrög, vagy annak egy része a véráramba kerül, majd a tüdő artériájába jutva elzárja azokat.
Hogy a hosszabb utazás miért is nagy rizikófaktora a mélyvénás trombózisnak?
Az ok elsősorban az immobilitás, a tartós mozdulatlanság, valamint a lábak lógatása, mely a lábszár vénáiban a véráramlás lassulását, pangását eredményezi- ez pedig elősegíti a vérrögök kialakulását. Mindehhez pluszban még hozzájárul az is, hogy utazás alatt az emberek többsége kevesebb folyadékot fogyaszt, ami szintén segíti a vérrögök keletkezését.
Mire jó az orvosi gyógymasszázs?
2014. július 30.
Az egészségügyi ellátásban a gyógymasszázs terápiája a legegyszerűbb és leghatékonyabb módját képezi a megbetegedések gyógykezelésének. Olyan komplex rendszerre épül, amely az emberi szervezet teljes biológiájára kihat, a lágy szövetek közvetlen, manuális műveletekkel való ingerterápiás kezelésére alapoz.
Az idegrendszer és az izomszövet között a kapcsolódási pont a neuromuszkuláris junctio, amely az izmok számos pontját beidegzi, így gyógymasszázzsal a szervezet működésének egészére hatással lehetünk. Ezek az izomszövetek az összehúzódások révén végzik munkájukat (mozgatások, emelés, tolás), azonban nem képesek megfelelő munkát végezni, ha valamelyik izomszövet megrövidül. A megrövidülések oka lehet mechanikai úton történő sérülés (túlterhelés, túlnyújtás) vagy megbetegedés (autoimmun). Minden izomszövet összeköttetésben, kapcsolatban áll egymással.
Vigyázzunk a Balatonra!
2014. július 29.
A Balaton, legnépszerűbb belföldi úti célunk milliókat vonz évente a tó partjára, akik a vízparton szeretnének pihenni, fürdőzni. Az idei csúcsszezonban ezt kivételesen jó feltételek mellett tehetik, a vízminőség kiváló és a vízszint is magas. Éppen ezért fontos, hogy minden ide utazó ismerje fel természeti kincsünk értékeit, nyaralóként is aktívan tegyen azok megőrzéséért. A Magyar Turizmus Zrt. aktuális kampányában ehhez ad tippeket, a környezettudatosságra, fenntarthatósági szempontokra hívja fel a figyelmet.
A belföldi nyaralásra indulók háromnegyede számára a vízparti üdülés a tökéletes választás, amely egyet jelent a Balatonnal. A magyar tenger mellett szól, hogy gyorsan elérhető, ismert terep, és a megkérdezettek közel 20 százaléka az édesvizet preferálja fürdőzéshez – derült ki az MT Zrt. egy korábbi kutatásából. A legtöbben a gyönyörű természet, a szép tájak miatt ajánlják a Balatont úti célként, ahol a fürdőzés után a kirándulások, a parton tett séták, fesztiválok is népszerű programok, és a Bringakörút megépülése óta a kerékpáros turisták is egyre többen vannak.
Még mindig szingli vagy?
2014. július 18.
Szinglinek lenni manapság divatosnak számít, pedig a nők többsége a lénye számára oly nélkülözhetetlen szeretetet, elfogadást, és biztonságot egy párkapcsolat keretei között vágyik megélni. Minél több kudarc ér azonban bennünket a férfi-nő kapcsolatok világában, annál inkább a férfiakat leszünk hajlamosak ezért felelőssé tenni.
A megoldás kulcsát azonban a saját önismeretünk rejti.
KÉNYSZER VAGY VÁLASZTÁS?
Egyedülálló nőnek lenni nem cél, csupán állapot. Hosszabb vagy rövidebb időre szóló megálló két párkapcsolat között, melynek hátterében számos ok állhat. Az önértékelési problémáktól kezdve, a korábbi párkapcsolatban átélt csalódásokon át, egészen a heves életigenlésig változatos spektrumon mozoghat a női szinglilét választásának időszerűsége.
Bármi legyen is azonban a kiváltó ok, előbb vagy utóbb minden nő életében eljön az a pillanat, mikor ismét párkapcsolatban szeretne élni.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...218219220...470